A Szolnoki Cukorgyár története

Szurovecz Pál

Száz éve már...

1912. március 14-én gyűlt össze a Szolnoki Cukorgyár Rt. alakuló ülése a Budapesti Kereskedelmi Bank székházának üléstermében. Ezt megelőzően Szolnok város képviselőtestülete 1912. február 20-i rendkívüli közgyűlése egyetértett egy cukorgyár megépítésével, és jóváhagyta, hogy a város földterületet biztosítson az építkezéshez és további pénzügyi eszközt is biztosít. 
A cukorgyár felépítése mellett szólt Szolnok vasúti csomóponti helyzete, közúti főútvonala és a Tisza, amely a gyártás folyamán szükséges nagy vízigény mellett az olcsó szállítási eszköz miatt sem volt elhanyagolható. A vármegye Gazdasági Egyesülete vállalta mintegy 5500 kholdon a cukorrépa termelését. 

Amikor eldöntött tény lett a cukorgyár felépítése, az Rt. pályázatot írt ki a gyár felépítésére, amelyet a már több évtizedes múlttal rendelkező prágai Viktor Benes cég kapta meg. A kiírás feltétele volt, hogy a gyár napi 120 vagon répa feldolgozására legyen képes. A bonyolult területi egyezkedések után 1913 tavaszán elkezdődött az építkezés a gyárépítkezésben gyakorlott több száz cseh és szlovák nemzetiségű munkással; akik jó néhányan itt maradtak, letelepedtek és családot alapítottak. Az építkezés rendkívül jól haladt, köszönhetően annak is, hogy a Szüsz téglagyár közel volt az építkezéshez. 1913 őszén már a gépi berendezéseket szállította vasúton az új iparvágányon a Danek és Mares cég. Magyar gyárak is szállítottak berendezéseket, többek között a Röck gyár, valamint a Ganz Villamossági Rt. A két magyar gyár olyan szivattyúkat állított be, melyek napi 20 ezer m3 vizet biztosított az üzem számára mintegy 1200 m hosszú csővezetéken. A kiskunfélegyházi MÁV vonalról leágazva megépített iparvágány hossza több kilométert tett ki, melyet 1913. július 17-én adták át. A gyár 20 hónap alatt épült fel 8,5 millió korona költséggel, munkát, kenyeret adva több száz családnak. 

Az első feldolgozási idény 1914. szeptember 20-án kezdődött és 82 napig december 12-ig tartott. Az 1914-et követő években — mivel az első világháború javában zajlott — akadtak nehézségek. A lassú szállítások miatt pl. 1916-ban a répa romlásnak indult, és ezért csak cukros szeletet állíthattak elő állatok etetésére. 

Csak a háború után adódott mód a gyár korszerűsítésére. 1923-ban a tiszai kirakodáshoz elektromos darut állítottak be, amely a napi 6 vagonos teljesítményt 30 vagonra növelte. Ezzel együtt kiépült a kisvasúti szállítási rendszer a Tisza és a gyár között. Bővítették a készáruraktár befogadását, valamint kettő új melasztartályt építettek. Korszerűsítették és ez által növelték a párolótestek fűtőfelületét, bővült a nyerslé-melegítő részleg is. 

A vákuumállomást a Láng Gépgyár tervezte és építette be. Az üzemeléshez szükséges áram mennyiséget két kisáramfejlesztő szolgáltatta. A plusz energiát a Hungária Villamossági Rt-től kapta a gyár. A 40-es évek elején a gyár a Láng Gépgyártól új áramfejlesztőt rendelt; ekkor vált önállóvá a gyár áramtermelése. 

A gyárépítéssel párhuzamosan a gyár körül kialakítottak egy kolóniát, és mintegy 60 család részére biztosítottak kényelmes lakhatási lehetőséget „ingyen”. E mellett évi természetbeni juttatásban is részesültek. A főbb tisztviselők részére 1924-ben villaszerű épületet emeltek, amelyekben több család lakott. A lakásokhoz kert, valamint baromfi- és disznóól tartozott. Csaknem valamennyi család nevelt jószágot. 1923-tól a lakótelepi és környékbéli családok gyermekei számára az egyik épületrészben elemi iskolai tanítás indult hivatásos tanítóval. 1924-ben már 45 tanulója volt az iskolának. 

A gyártelep nyugati részén állt az a földszintes hosszú épület, amely a vidékről származó idénymunkásoknak épült. Tömegszállás volt főzőhelyiséggel ellátva. Ez a tömegszállás sok üldözött embernek szomorúan felejthetetlen időt juttat eszébe. 1944. június hónapban a városi gettóból ide hozták ki — közmunkára behívott — parasztszekereken csendőri kíséret mellett a zsidókat, majd tovább szállították némelyikőjüket végső állomására. 

A gyártelepi lakásokban lakó dolgozók nagy előnyt élveztek a többi munkással szemben. A gyár évről évre épített be eszközöket a mennyiség és minőség növelésére. A feldogozott répamennyiségből az eredeti súlyhoz viszonyítva több mint 2/3 rész melléktermék keletkezett. A gyár a nyersszelet egy részét a gyárterületen kialakított részen levermelte és onnan a gyár melletti célgazdaságban tartott állatok etetésére lóvontatású csillékben szállította. 

A melasz tárolására az 1920-as évek végén két nagy befogadású tartály épült. A melasz nagy részét a szeszgyárak vásárolták fel. Az eredeti répasúlyhoz viszonyítva 45 % melasz keletkezett. 

A gyárhoz tartozó mezőgazdaság jól jövedelmezett. 1929-ben új szeletszárító állt üzembe. Ebben az időben tört ki a nagy gazdasági válság, nehéz volt a melléktermékek eladása. 

1931-ben ezer vagon szárazszelet halmozódott fel. A gazdasági válság utáni években a hazai cukorfogyasztás meghaladta az évi 12 kg/főt; vagyis ugyanannyi volt, mint 1929-ben. A szóródás nagy volt, a felső réteg 17,5 kg az átlagmunkás 5,5 kg cukrot fogyasztott. 1934 tavaszán a szolnoki gyár több országba — görög, török, India — exportált cukrot. Az 1939/40-re tervezett beruházás elmaradt, ennek okán főleg a diffúziós edények nagyságának bővítése maradt el. A II. világháború alatt többször is akadtak nehézségek, főleg a szállítás terén. 1940-41-ben 10 napig állt a gyár répahiány miatt, mindezek mellett a szénszállítás is akadozott. 

1943-ban a gyár sokat áldozott a szociális létesítmények építésére. 1944-ben épült az úgynevezett kantin épület, amelyben klubszoba, kantin étkezde, könyvtár, sakkterem kapott helyet. 1944. szeptember 2-án egy bombázáskor a gyár iparvágánya is megrongálódott. 

1946-ban Magyarországon volt a rekordokat döntő infláció, a pénznek nem volt értéke. Ennek kapcsán a Szolnoki cukorgyár és a Láng Gépgyár megegyezett abban, hogy a gépgyár szakemberei 100 mázsa cukor fejében megjavították a turbinát (cserekereskedelem). 

1946 őszén a földeken összegyűjtött 355 vagon répából lassított, 25 napos üzemmel 41 vagon cukrot termelt a gyár. Az első időszakban (1914) 12–12 órás műszakban termelt a gyár 514 fővel (416 férfi, 98 nő). A kampány után, karbantartási időszakban pl. 1930-ben 281 férfi és 3 nő dolgozott. Ők voltak a gyár állandó munkásai. A férfiak tanult eredeti szakmájuk mellett a gyártási folyamatban kitanulták a cukorgyártás mesterségét, vagyis kellő szakmával rendelkeztek és élvezték a lakókolónia előnyeit. 

A front elvonulása után 1944/45-ben a károk kijavítása és a takarítás volt az elsődleges. A szűrőtorony belövést kapott. A gyár többi részlege különleges nagy kárt — kivéve a turbinát — nem szenvedett. A gyár belső berendezés tekintetében új dolgokat nem épített be, csak újításokat, ésszerűsítéseket vezettek be, melyeknek során keresztmetszet bővítés lett végrehajtva. Lassan rendeződtek a földtulajdon-viszonyok. A nagybirtokrendszer felbomlott, megkezdődtek a földosztások. A cukorgyárhoz tartozó célgazdaságok egyben maradtak, és ez biztosította a gyár részére a nyersanyagot, később ezekből jöttek létre az állami gazdaságok. Az újonnan földhöz jutottak körében az 50-es évek elejétől erőltették a kollektivizálódást, de ez nehezen ment önkéntes alapon. A földművelők nem ismerték a szovjet típusú kolhoz- és szovhoz rendszert, idegenkedtek tőle. 

1947-ben a szolnoki cukorgyár is állami irányítás alá került, amelynek során miniszteri biztost neveztek ki az élére. 1948 áprilisában végrehajtották a teljes államosítást, és így a Szolnoki Cukorgyár is állami vállalattá alakult. Munkásigazgatókat neveztek ki az élére. Így került a gyár igazgatói székébe Ragó József, a gyár bádogos szakembere, aki később 1950–54 között Szolnok város tanácselnöke lett. 

A Cukorgyár erőműve. Kép A 900 éves Szolnok ipara (Szolnok, 1975.) című könyvből.

1964-től kezdődött el a nagy beruházás, és több mint 15 évig tartott, mialatt szinte teljesen újjáépült, korszerűsödött a gyár csaknem valamennyi részlege. Szinte megszámlálhatatlanok voltak azok a forint milliárdok, amelyeket még a rendszerváltás után is belefektettek. A gyárban zajló rekonstrukciós folyamat vége felé, 1982-ben a szolnoki cukorgyár tartósan a napi 500 vagon feletti répafeldolgozást érte el. Büszkén állíthattuk, hogy azokban az években a Szolnoki Cukorgyár volt az ország legnagyobb és legmodernebb gyára, amely a belföldi cukorfogyasztás kb. 20 %-át adta. 

1991. június 26-án a Szolnoki Cukorgyárban a Béghin-Say francia cukoripari vállalat szerzett tulajdonrészt és irányítási jogosultságot. 2003 márciusában a többségi tulajdonos a Nordzucker AG lett. Ettől kezdve kezdődött a hanyatlás. A cukorgyár, mint Szolnok város legnagyobb élelmiszer üzeme, kilencvenhárom év után, 2007-ben fejezte be működését. 
Halkan, szótlanul vettük tudomásul. Büszke kéményeit lerombolták. Míg álltak és füstöltek, a munkások reménykedtek.

2014