A szolnoki cukorgyár 1933-ban

»A szolnoki cukorgyár abban a gyáralapítási korszakban született, amely két évtizeddel ezelőtt, a jólétnek, a gazdasági erőfölöslegeknek, a nagy fogyasztási piacoknak természetes következménye volt. A nagy konjunktúra egymásután hívta életre a cukorgyárakat: az ercsiit, a sarkadit, a szolnokit stb. Azóta a gazdasági válság, a fogyasztás csökkenése, a régi import-államok autarchikus törekvései, a vámháborúk következtében a cukoripar is nehéz időket él át. Életerejének és kitűnő vezetésének legszebb bizonyítéka, hogy ilyen körülmények között is az ország legnagyobb anyagfeldolgozó cukorgyára lett 5-6 év óta. Mit jelent egy ilyen hatalmas üzem Szolnokon? Mindent.

A gyár állandóan foglalkoztat 250 alkalmazottat, a munkásoknak száma a gyártási kampányban 1200-1300 főre nő; ezek túlnyomó részt szolnokiak és környékbeliek. A kampányban — az állandó alkalmazottak fizetését nem számítva — hetenként 20 000 pengő munkabért fizet, ennek több, mint kétharmada a szolnoki gazdasági élet vérkeringésébe jut. A gyár feldolgoz naponta 180-185 vagon répát, amelyből a répa minősége szerint 22-25 vagon fehér cukor lesz. Elképzelhető ennek a mamut-üzemnek az anyagfogyasztása s amire nézve jellemző, hogy a feldolgozási kampány idején naponta 35 vagon szenet emészt fel.

Pénzügyi szempontból a városi háztartás legjelentősebb pillére a cukorgyár, az évente 400-450 ezer pengőre rúgó állami és községi adókon kívül havonta 50-60 ezer pengő forgalmi adóváltságot fizet, amelynek egy része a városi közpénztárba jut. A város kapja a 35 ezer pengőre rúgó ínségadót is.

A gyár munkásvédelmi intézményei országos hírűek, a gépek a legtökéletesebb védőkészülékekkel vannak ellátva, a gyár szociálhigiéniai felszerelése kifogástalan; saját népiskolája, könyvtára, sportegyesülete stb. van. A gyártelepen mindenütt van vízvezeték (három artézi kút forrása táplálja) s az egész telep csatornázva van.

Ipari, szociális, kulturális szempontból, a cukorgyár egy darab Nyugat-Európa a Tisza partján.«

Szöveg: Vidor Győző, képek: Tabák Lajos - Szolnoki Tükör, 1933/2.

A MÁV-műhelyből az Operaházba

Színházi Élet, 1934,

»Mint a moziban... 

Először a szolnoki dalárdáknak volt a tagja Kozák Imre MÁV-kovács, azután műkedvelő színpadokon lépett fel, most pedig az Operaház szerződtette. Mint a moziban az édeskés történetekben, olyan pályát futott be az egyszerű kovács, akinek gyönyörű lírai tenor hangja van. Első fellépése a Carmen-ben lesz.«

Kecskeméti Ellenőr, 1939.

»Az Opera tagja lett a szolnoki kovács

Kozák Imre — mint kovács — itt dolgozott a MÁV műhelyben. Szép lírai tenor hangja feltűnt az énekkarban: felléptettek a „Millennium” színpadán.

Első szerepe a „Túl a nagy Krivánon” című operettben volt. Valójában döntő sikert a "Három a kislány" Schubert szerepében aratta. Pompás volt a „Bolond Istók” címszerepében is.

Varga László műhelyfőnök segítségével az istvántelki főműhelybe helyezték Kozák Imrét, hogy módja legyen hangját tovább képeztetni. Első tanára Molnár professzor volt, azután dr. Székelyhidi énekes és énektanár keze alá került. Feltűnően haladt, igen szorgalmas volt.

Két és félévi tanulás után célhoz ért Kozák Imre: észrevették az Operaház szakértői.

Nemrég 9 tagú zsűri előtt, az Operaház színpadán már partnerrel énekelt próbát a szolnoki Kozák, teljes sikerrel. Szerződtették egy évre, szólistának.

Hol rejtőzött eddig? — kérdezték a szakértők, amikor a remek hangot hallották.

Kozák valószínűleg a Carmen című operában lép fel először. Bemutatkozására sokan felutaznak Szolnokról műkedvelő társai és pártfogói.«

Szolnoki Újság, 1939. szept. 14.

A Magyar Állami Operaház énekkarának szólamvezetője volt 1971. évi nyugdíjazásáig. 73 éves korában, 1982. március 26-án hunyt el Budapesten, s az Óbudai temetőben nyugszik.

Szolnoki Tükör, 1934.

Zsiguli – filmforgatás az Újvárosban

»A MÁV Járműjavító Művelődési Házában – közkeletű nevén a „Mili”-ben – szokatlan nagy a nyüzsgés. A stáb tagjai éppen a délutáni forgatás részleteit egyeztetik. Mire a felvételek elkezdődnek, a munka helyi koordinátora, Demeter István is megérkezik. A Tisza Mozi Kft. ügyvezető igazgatójától megtudjuk: mintegy 100 milliós költségvetésből teljes egészében Szolnokon készül a Zsiguli című produkció, amely két csibész rendőrnek a rendszerváltás időszakában játszódó kalamajkájáról szól. A sztori jó néhány mozzanatát ebben az épületben veszik fel...« – Új Néplap, 2004. jún. 8.

Szőke András rendező - itt Üveges professzor szerepében a könyvtárban

Szarvas József, Gazdag Tibor és Zelei Gábor ("Margitka") a "Mili" mögötti épületnél.

Szarvas József és Gazdag Tibor a "Mili" udvarában.

Györgyi Anna – háttérben a Járműjavító épületeivel.

(Képkockák a filmből.)

Munkásház a Béke utcában

Tolnai Világlapja, 1940. okt. 9.

»A Máv műhely tisztikara és munkássága a Béke utcában összegyűjtött filléreiből Pusztai Ferencnek, a 12 gyermekes műhely munkásnak házat vett, amelyet szeptember 29-én d.e. fél 12-kor szentelt fel P. Polikárp plébános. A szentelési ünnepélyen közreműködtek a Millennium énekkara és a Máv. műhely fúvószenekara. A Plébános Atyán kívül az egybegyűlt közönséghez szóltak még vitéz dr. Váczy György országgyűlési képviselő, Leveles Kálmán máv. műhelyfőnök, Kiss Gábor árvaszéki ülnök, Leveles Kálmánné a vasutas Mansz elnöknője, Dancsi József és Balázs István máv. műhelyi tisztviselők. A Béke-utcai házszentelés a szolnoki máv. munkásság összefogásának és megértésének lélekbemarkoló ünnepe volt.«

Katolikus Élet, 1940. október

Emlék az újvárosi iskoláról

Varga Mihály 1939–40-ben

»Szolnok, Újvárosi Elemi iskola
Ez volt az első iskolám, itt tanultam 1936 őszétől 1940 nyaráig. Én csengettem minden nagyszünet végén az iskola kis harangján, ami a sarkon volt, és csak úgy értem el a kötelet, ha felkapaszkodtam a fal párkányára.«
Varga Mihály (1929–2015) csiszlikói, Szivattyú utcai lakos írta a fenti fénykép túloldalára e kedves megemlékezést. (A képeket leánya, Varga Erzsébet őrizte meg. Köszönet érte!)