Fodor-telepi emlékek

A szolnoki Fodor-telep a város 1937. évi térképén

»1947-ben kora tavasszal adódott egy újabb lehetőség, hogy összeköltözzön a család. A cukorgyár és a vattagyár közötti senki földjén lévő Fodor tanyából elköltöztek a bérlők. A zsidó fogorvos, Fodor doktor úr hazajőve Auschwitzból visszakapta a tanyát, a körülötte lévő földekkel együtt. Új bérlőt keresett. Mivel anyai nagyapám éppen nyugdíjba vonult, kaptunk az alkalmon és kibéreltük a tanyát.

Egy márciusi napon nagyapámék kétkerekű kordéra pakolták minden cókmókjukat, és Ceglédről átfuvarozták holmiikat Szolnokra, a Fodor tanyára. A vedlett holmikat cipelő karavánt a két korcs eb kísérete zárta be. Így érkeztek meg a tanyára. A lerobbant, patkányokkal teli hatalmas vályog épületben annyi helyiség volt, hogy bőven elfért a család apraja, nagyja. A hosszú ház közepén hatalmas, búbos kemencét magába foglaló konyha helyezkedett el. Ez volt a család nappali tartózkodási helye. Kétfelől egy-egy nagyszoba nyílt.

Hátul hatalmas magtár, lenn pince, fenn a padlás. Oldalt nyári konyha. A porta végében, a gazdasági udvarban az üresen álló istálló, ólak nagyon jó játszóhelynek bizonyultak számunkra.

Éppenhogy berendezkedtek nagyszüleim, amikor kora nyáron ugyanavval a kétkerekű kordéval mi is áthurcolkodtunk. Mi laktunk az egyik szobában, nagyanyám, a lánya, meg a két unokatestvérem a másikban. Nagyapám a nyári konyhában aludt, már amikor volt rá ideje a mezőgazdasági munkálatok szüneteiben. Itt állt a sarokban egy szalmával kitömött hencser, amit csak Rákosi ágynak neveztünk a nagyvezér börtönbeli tartózkodásának emlékezetére.

Természetesen apám és anyám is beiratkoztak a Kommunista Pártba – akkoriban ezt követelte meg a korszellem. Munka mellett szemináriumokon töltötték magukba az igét. Csiszolgatták az értelmüket, hogy minél jobban be tudjanak illeszkedni az új világrendbe. Mégiscsak be kellett állni a sorba, nem igaz? Hogy nézne az ki, ha egy daruszőrű esztergályos nem lenne a párt oszlopos tagja? Aztán megkapta az első megbízatását: étkezési jegyeket kellett kiosztani a Fodor telep munkás lakosainak minden hónapban. Biciklivel járta a környező házakat, hogy minden családot ellásson az életet adó kenyér, cukor, lisztjegyekkel! Így ment ez akkoriban.

Anyám, mikor a kishúgom hároméves lett, visszament a fatelepre irodistának. Ő állította ki a kapujegyeket. Szedte be és könyvelte le a fűrészáruért, szénért, tüzelőért, építőanyagért befolyt bevételeket a fatelep részére. Aztán jöttek az államosítások. A vattagyáros felgyújtotta a gyár raktárkészletét és felakasztotta magát a padláson. A gyár ebek harmincadjává válva, kitűnő játszóhellyé vált számunkra. Mivelünk a kutya sem törődött. Évente egyszer kijött hozzánk a doktor úr és beszedte a bérleti díjat. Nyáron betoltuk neki a városba talicskán a felpucolt hízott kappanokat. Ősszel pedig a hízott, felpucolt libákat. Ezek voltak a természetbeni juttatások.

Cséplés után a géptől elvették tőlünk a beadást, ami maradt avval éppencsak kihúztuk az újig.

A cukorgyárba szállított kocsiról lepotyogott cukorrépákat összegyűjtögettük az előttünk elhaladó kövesút porából. Céklával összefőzve finom étket adott ez is. Így éldegéltünk ebben a vedlett paradicsomi állapotokat idéző édenkertben 1954-ig, amíg apám újra csavart egyet a repülő szőnyegen és kis Mukként felültünk a Sztálinvárosba szállító teherautóra.

Azt hittem, megszakad a szívem, amikor, búcsút intettem életem nyolc évének. Öt és tizennégy életévem közötti legfogékonyabb, legboldogabb, idilli éveit hagytam magam mögött. Ezt a boldog időt írom most ki magamból. Szegény világ volt, embert próbáló, de a korba beilleszkedő szociológiailag patent. Így éltünk anno 1946-54 között a Fodor tanyán.«

Részlet Balogh Gyula Bogumil: Kék madár (Dunaújváros, 1998.) című önéletírásából.

Tágabb értelemben:

»A tősgyökeres szolnokiak Fodor-telepnek ismerik a kórház környékét...« - N. A. (Szolnok Megyei Néplap, 1969.)
»... a kórház há­ta mögötti Fodor-telepen. Ebben a városrészben szűken csurrant a pénz. Munkások lakták, akik sokat küszködtek a munkanélküliség rémével...« - papp - ­(Szolnok Megyei Néplap, 1961.)
»Beköltözhető családi ház eladó, Szolnok, Fürj u. .... (Fodor telep.)« - apróhirdetés (Szolnok Megyei Néplap, 1957.) 

A szolnoki cukorgyár 1933-ban

»A szolnoki cukorgyár abban a gyáralapítási korszakban született, amely két évtizeddel ezelőtt, a jólétnek, a gazdasági erőfölöslegeknek, a nagy fogyasztási piacoknak természetes következménye volt. A nagy konjunktúra egymásután hívta életre a cukorgyárakat: az ercsiit, a sarkadit, a szolnokit stb. Azóta a gazdasági válság, a fogyasztás csökkenése, a régi import-államok autarchikus törekvései, a vámháborúk következtében a cukoripar is nehéz időket él át. Életerejének és kitűnő vezetésének legszebb bizonyítéka, hogy ilyen körülmények között is az ország legnagyobb anyagfeldolgozó cukorgyára lett 5-6 év óta. Mit jelent egy ilyen hatalmas üzem Szolnokon? Mindent.

A gyár állandóan foglalkoztat 250 alkalmazottat, a munkásoknak száma a gyártási kampányban 1200-1300 főre nő; ezek túlnyomó részt szolnokiak és környékbeliek. A kampányban — az állandó alkalmazottak fizetését nem számítva — hetenként 20 000 pengő munkabért fizet, ennek több, mint kétharmada a szolnoki gazdasági élet vérkeringésébe jut. A gyár feldolgoz naponta 180-185 vagon répát, amelyből a répa minősége szerint 22-25 vagon fehér cukor lesz. Elképzelhető ennek a mamut-üzemnek az anyagfogyasztása s amire nézve jellemző, hogy a feldolgozási kampány idején naponta 35 vagon szenet emészt fel.

Pénzügyi szempontból a városi háztartás legjelentősebb pillére a cukorgyár, az évente 400-450 ezer pengőre rúgó állami és községi adókon kívül havonta 50-60 ezer pengő forgalmi adóváltságot fizet, amelynek egy része a városi közpénztárba jut. A város kapja a 35 ezer pengőre rúgó ínségadót is.

A gyár munkásvédelmi intézményei országos hírűek, a gépek a legtökéletesebb védőkészülékekkel vannak ellátva, a gyár szociálhigiéniai felszerelése kifogástalan; saját népiskolája, könyvtára, sportegyesülete stb. van. A gyártelepen mindenütt van vízvezeték (három artézi kút forrása táplálja) s az egész telep csatornázva van.

Ipari, szociális, kulturális szempontból, a cukorgyár egy darab Nyugat-Európa a Tisza partján.«

Szöveg: Vidor Győző, képek: Tabák Lajos - Szolnoki Tükör, 1933/2.

A MÁV-műhelyből az Operaházba

Színházi Élet, 1934,

»Mint a moziban... 

Először a szolnoki dalárdáknak volt a tagja Kozák Imre MÁV-kovács, azután műkedvelő színpadokon lépett fel, most pedig az Operaház szerződtette. Mint a moziban az édeskés történetekben, olyan pályát futott be az egyszerű kovács, akinek gyönyörű lírai tenor hangja van. Első fellépése a Carmen-ben lesz.«

Kecskeméti Ellenőr, 1939.

»Az Opera tagja lett a szolnoki kovács

Kozák Imre — mint kovács — itt dolgozott a MÁV műhelyben. Szép lírai tenor hangja feltűnt az énekkarban: felléptettek a „Millennium” színpadán.

Első szerepe a „Túl a nagy Krivánon” című operettben volt. Valójában döntő sikert a "Három a kislány" Schubert szerepében aratta. Pompás volt a „Bolond Istók” címszerepében is.

Varga László műhelyfőnök segítségével az istvántelki főműhelybe helyezték Kozák Imrét, hogy módja legyen hangját tovább képeztetni. Első tanára Molnár professzor volt, azután dr. Székelyhidi énekes és énektanár keze alá került. Feltűnően haladt, igen szorgalmas volt.

Két és félévi tanulás után célhoz ért Kozák Imre: észrevették az Operaház szakértői.

Nemrég 9 tagú zsűri előtt, az Operaház színpadán már partnerrel énekelt próbát a szolnoki Kozák, teljes sikerrel. Szerződtették egy évre, szólistának.

Hol rejtőzött eddig? — kérdezték a szakértők, amikor a remek hangot hallották.

Kozák valószínűleg a Carmen című operában lép fel először. Bemutatkozására sokan felutaznak Szolnokról műkedvelő társai és pártfogói.«

Szolnoki Újság, 1939. szept. 14.

A Magyar Állami Operaház énekkarának szólamvezetője volt 1971. évi nyugdíjazásáig. 73 éves korában, 1982. március 26-án hunyt el Budapesten, s az Óbudai temetőben nyugszik.

Szolnoki Tükör, 1934.

Zsiguli – filmforgatás az Újvárosban

»A MÁV Járműjavító Művelődési Házában – közkeletű nevén a „Mili”-ben – szokatlan nagy a nyüzsgés. A stáb tagjai éppen a délutáni forgatás részleteit egyeztetik. Mire a felvételek elkezdődnek, a munka helyi koordinátora, Demeter István is megérkezik. A Tisza Mozi Kft. ügyvezető igazgatójától megtudjuk: mintegy 100 milliós költségvetésből teljes egészében Szolnokon készül a Zsiguli című produkció, amely két csibész rendőrnek a rendszerváltás időszakában játszódó kalamajkájáról szól. A sztori jó néhány mozzanatát ebben az épületben veszik fel...« – Új Néplap, 2004. jún. 8.

Szőke András rendező - itt Üveges professzor szerepében a könyvtárban

Szarvas József, Gazdag Tibor és Zelei Gábor ("Margitka") a "Mili" mögötti épületnél.

Szarvas József és Gazdag Tibor a "Mili" udvarában.

Györgyi Anna – háttérben a Járműjavító épületeivel.

(Képkockák a filmből.)

Munkásház a Béke utcában

Tolnai Világlapja, 1940. okt. 9.

»A Máv műhely tisztikara és munkássága a Béke utcában összegyűjtött filléreiből Pusztai Ferencnek, a 12 gyermekes műhely munkásnak házat vett, amelyet szeptember 29-én d.e. fél 12-kor szentelt fel P. Polikárp plébános. A szentelési ünnepélyen közreműködtek a Millennium énekkara és a Máv. műhely fúvószenekara. A Plébános Atyán kívül az egybegyűlt közönséghez szóltak még vitéz dr. Váczy György országgyűlési képviselő, Leveles Kálmán máv. műhelyfőnök, Kiss Gábor árvaszéki ülnök, Leveles Kálmánné a vasutas Mansz elnöknője, Dancsi József és Balázs István máv. műhelyi tisztviselők. A Béke-utcai házszentelés a szolnoki máv. munkásság összefogásának és megértésének lélekbemarkoló ünnepe volt.«

Katolikus Élet, 1940. október

Emlék az újvárosi iskoláról

Varga Mihály 1939–40-ben

»Szolnok, Újvárosi Elemi iskola
Ez volt az első iskolám, itt tanultam 1936 őszétől 1940 nyaráig. Én csengettem minden nagyszünet végén az iskola kis harangján, ami a sarkon volt, és csak úgy értem el a kötelet, ha felkapaszkodtam a fal párkányára.«
Varga Mihály (1929–2015) csiszlikói, Szivattyú utcai lakos írta a fenti fénykép túloldalára e kedves megemlékezést. (A képeket leánya, Varga Erzsébet őrizte meg. Köszönet érte!)

A Szentlélek templom kriptája

Az 1934 és 1937 között épült újvárosi Szentlélek templom alatt temetkezési helyeket alakítottak ki.

Kósa Károly felvételei, 2009.

Sok neves és „névtelen” szolnoki nyugszik itt — köztük pl. Láng János, a szolnoki cukorgyár építő igazgatója és Sipos István, a templom építője.

Kádár János a Vegyiművek lakótelepén

»... a Tiszamenti Vegyiművek egyik munkása meghívta – „spontán” előkészítve – Kádár Jánost a lakótelepen lévő otthonába. Kádár János [1969. október 30-án] a vendéghez illően nagyon kedvesen, közvetlenül, minden rosszul értelmezett vezető méltóságot mellőzve viselkedett. „Nagy szó egy ilyen szép kis lakás, de sok fiatal pár álma! Tartjuk a nagy prédikációkat a fiataloknak, hogy így éljenek, úgy éljenek, s közben nem tudunk nekik megfelelő lehetőségeket biztosítani a harmonikus páros élethez!” – mondta, miután körbehordozta tekintetét a szobában.
A továbbiakban néhány percig a család hathónapos kislányával „parolázott”, játszott, elfogyasztott néhány szeletet a háziasszony süteményéből, majd afelől érdeklődött, hogy mikor voltak itt a nagyszülők. A válasz tetszett neki: – „Nincs is annál szebb, jobb érzés, mint amikor összejön a család!” – mondta és mosolyogva búcsúzott.«

A fenti sorokat Tiszai Lajos írta a Néplapban, 1989. július 14-én. Ugyaninnen tudjuk, hogy »a szűkebb kíséret nagyon vigyázott arra, hogy „kívülálló” – például újságíró – nehogy négyszemközt maradhasson az első titkárral. Amikor Kádár János egy munkáscsaládot keresett fel otthonában – nos, oda az egykori olimpiai bajnok, rendőrtiszt Boros Ottó „csempészett be”.« (Nagy Zsolt felvételén a jegyzetfüzettel Tiszai Lajost látjuk.)

A csiszlikói kocsma

Fénykép Balázs Lajos hagyatékából. Szolnok Megyei Néplap, 1980. május 1.

A fenti kép 1919. május 1-én készült a csiszlikói kocsma udvarán, majálisozó férfiakkal. 

A lenti kép az épület mai állapotát (lakóház) mutatja.

Fotó: Kósa Károly, 2017.04.30.

Ezúton köszönöm meg Seres Sándornak, hogy felhívta figyelmemet az épületre. – KK

A Kárász-féle gőzfűrésztelep égése – 1904

»Leégett fűrészmalom
Rettenetesen tüzes az idei nyár, nap-nap után jön a hír innen is, onnan is, hogy leégett az a falu, az a puszta, ebben vagy abban a városban pedig ennyi meg ennyi kárt okozott a tűz pusztítása. Alig van megyéje az országnak, amelynek egyik-másik községét el nem hamvasztották volna a lángok. Számos képet mutattunk már be a tűz idei pusztításáról s most a szolnoki Kárász-féle gőzfűrésztelep égését mutatjuk be olvasóinknak. A tüzet idején vették észre, de mire – bármily sebesen – az öntözőcsöveket a tűzre irányították, lángban állott már az egész nagy épület. A hetek óta tartó rekkenő hőség teljesen kiszárította a falakat és tetőt, s mintha csak olajjal kenték volna be előre a tűz számára az egész épületet, olyan hirtelen égett az le. A tűz által okozott kár nagy, mert úgyszólván teljesen újra kell építeni a leégett gőzfűrész-telepet.«

Tolnai Világlapja, 1904.

»Szolnokról jelenti tudósítónk, hogy ott tegnap leégett a gyárnegyedben levő gőzfűrész és őrlőmalom gépháza. A hatalmas épület teteje egy szénaboglya tüzétől gyulladt meg. A tűz a szélben gyorsan harapózott el s a gyúlékony anyagokkal megtömött telepen csakhamar mindent elpusztított. Beégett Kárász Aladár tulajdonosnak lakása és irodája is és semmit sem tudtak megmenteni. A mentés különben egyedül a szomszédos gőzfűrészek és a Hungária gőzmalom megmentésére szorítkozott, ezeket az épületeket sikerült is megmenteni, csak a Groedel-féle gőzfűrész kerítését rombolták le 400 méter hosszúságban. A leégett gyártelep biztosítva volt. A kár 200 000 korona.«

Budapesti Hírlap, 1904. júl. 16.

A Munkás ABC megnyitása: 1972. január 14.

Fénykép a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum fotótárából

»Papírgyári, fatelepi munkásasszonyok, sok öreg nyugdíjas, kíváncsiskodó gyerek — rengeteg ember ácsorgott tegnap reggel Szolnokon a Vöröshadsereg útján, pontosan szemben a kórházzal. Aki mindennap ott, arra jár el, az is csodálkozott. Pár nappal ezelőtt még az ócska és szemetes autóbuszváró, düledező kis trafik takarta a szépet. Már nincs ott semmi régi, az építőknek még arra is futotta az idejük, hogy kis parkot — már amilyent télen lehet — varázsoljanak a Munkás ABC Áruház elé.
Ha Szolnokon volt mostanában csodája a gyors beruházásnak, az építőiparnak, akkor ez az áruház az. 

[...] A tervek tavaly júliusban 800 négyzetméter területű áruházra, s 84 négyzetméteren presszóra készültek. — Még a tinta sem száradt meg az aláírásokon, már kezdődött az alapozás, s hiába jött a hideg ősz is. Az építők ha kellett, három műszakban dolgoztak. Szombaton, vasárnap — a határidőt már kora ősszel mindenki tudta, komolyan vette.
Ennek a környéknek, az egész munkáskerületnek nincs, nem volt egy becsületes üzlete sem még. Régi kis szatócsboltokban, öreg házakban, toldott-foldott üzletekben vásároltak az itt lakók. Rengeteg jogos panaszuk is volt. A raktározásra sokszor képtelen üzletekben nem találtak mindennapos közszükségleti cikkeket, élelmiszereket sem. Egy pár harisnyáért, olykor háztartási szerekért is autóbuszra kellett ülni, „a városba menni”.
A tegnapi áruház megnyitó, a majdnem hárommillió forint értékű árukészlet azt sejteti, hogy ebben az áruházban mindent megtalálnak az emberek. Élelmiszerek gazdag választéka, háztartási cikkek, gépek, rádió-, tévé készülékek, iparcikkek — felsorolni is nehéz. Valóban ABC áruház, az élelmiszerek mellett tekintélyes árumennyiségben válogathatnak a vásárlók. [...]«

– sóskúti –: A munkáskerület első igazi áruháza.

Szolnok Megyei Néplap, 1972. jan. 15.

Szolnok Megyei Néplap, 1972. jan. 15.

Aranylakodalom: Uri Szabó Györgyék

A Tolnai Világlapja 1928. évi 1. számában, Csizmadia fényképén Uri-Szabó György volt képviselőtestületi tagot, a feleségét és népes családjukat látjuk. Szolnok város „Országgyűlési képviselő választók 1934. évi” jegyzékében egyetlen házaspárt találtam, akik (név és életkor) alapján számításba jöhetnek. Eszerint a kép közepén az 1854-ben, Szolnokon született Uri Szabó Györgyöt és az 1861-ben, szintén Szolnokon született Szép Kiss Apollót látjuk, akik az újvárosi Szent János utca 14. szám alatt laktak. Házasságkötésük legvalószínűbb időpontja 1877 decembere. A névjegyzékben szerepel még György (*1880, nyugalmazott MÁV fűtő, Jósika utcai – tehát szintén „nagyvárosi”, ezen belül: Czakó-kerti – lakos) és Károly (*1885, főkocsivizsgáló, ugari lakos) nevű fiuk is (feleségestől).

Régi boldog idők: amikor egy országos képeslap nem (csak) a „celebek” összejöveteli, szétmeneteli, vasalási és egyéb szokásaival foglalkozott, hanem becsületes, dolgozó emberek példamutató életét is olvasói elé tárta.

Szovjet katona a Zápor utcában

A szolnokiak rengeteg szomorú történetre emlékeznek a szovjet katonák 1944 novemberi bevonulása utáni időkből. (Egy ilyen A Modla-család és a "felszabadítók" címmel blogunkban is olvasható.) Szerencsére pozitív példákat is találunk. Zsigmond Béla és gyermeket váró felesége, Török Rozália a temető melletti Zápor utcában lakott. (A lenti, 1938 körül készült képen őket látjuk házuk udvarán. A férfi mozdonylakatosként később felmentést kapott a katonai szolgálat alól.) Hozzájuk szállásolt be a fenti képen látható szovjet katona, akinek a felesége szintén áldott állapotban volt. A szovjet tiszt mindennel ellátta a családot, megszerette az 1945. április 19-én megszületett Zsigmond Béla Pétert is. A házaspár is hálás volt neki, s a Péter keresztnevet az ő neve (Pjotr) után adták a gyermeknek. A fenti arcképet ő ajándékozta a családnak, akik nem ismerték teljes nevét, nemzetiségét, lakóhelyét. (Egyik előző állomáshelye a romániai Buzau lehetett, mert a kép ottani műteremben készült: "Foto Sylvia".) Mindkét fényképet a 2009-ben elhunyt Zsigmond Béla Péter felesége, Oláh Mária őrizte meg, aki szeretné, ha a fenti történet nem menne feledésbe, s a szovjet katona rokonaihoz is eljutna a híre.

A "temetői templom"

A Katolikus Élet című lap címlapjának részlete (1935/10.)

A Szentlélek templom (a köznyelvben: temetői vagy újvárosi templom) tervezője, Fábián Gáspár az Isten kőmívese című könyvében így nyilatkozott: „a legszebb és legsikerültebb alkotásom a Szolnokon épült templom, melyről felszentelésekor Hanauer Á. István megyéspüspök Úr azt mondotta, hogy Rómáig kell elmenni, ha ennél szebb templomot akarunk látni. Arról nevezetes ez a templom, hogy alatta kripta-templomot létesítettem, 360 sírhellyel, úgyhogy ezek árából a templom kiviteli költsége megtérült. A templom kifestése is nagyon szép, a szolnoki művésztelep egyik festője készítette.”

Emléktábla a temető kerítésén

AZ ÚJ TEMETŐ ÁTADÁSA

Szolnokon f. hó 8-án zárta be a városi hatóság a régi r. kath. temetőt, mely miután már emberemlékezet óta volt használatban, legutóbb annyira megtelt, hogy a lelkészi hivatal és a városi rendőrkapitány jelentése szerint abba temetkezni már tovább egyáltalán nem lehetett. Ugyanekkor nyittatott meg — harangzúgás és egyházi ünnepély közepette — az új temető. Karkecz Alajos rendtartományi főnök végezte a szertartást, s húzta meg a temető lélek-harangját, tudtul adva a híveknek, hogy az már — mielőtt a megyéspüspök által ide küldetett — felszenteltetett. Egyszersmind felhívta a híveket, hogy míg a harangzúgást be nem szünteti, imádkozzanak az elhunytak lelki üdvéért. Ezután Elek Salamon helyettes polgármester átadta a város nevében a r. k. hitfelekezet temetkezésére Barbur László temető-felügyelőnek és a r. k. temető-felügyelő bizottság jelenvolt tagjainak az új temetőt. Így tehát a r. kath. hitfelekezet — ha de jure nem is, de ténylegesen — birtokába jutott az új temetőnek.

(Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1897. aug. 15.)

1897-ben — egy előző terv meghiúsulása következtében — a régi temető mellett nyitották meg az új temetőrészt (melynek centrumában található a Verseghy-síremlék). Akkor réginek a mai temető városhoz közelebb eső fele, újnak a távolabbi fele számított. Az emléktábla az 1. számú kaput tartó oszlopon áll. (1927-ben ismét megnyitották a "régi" temetőrészt.)

A "régi" és az "új" temetőrész, valamint az 1. számú kapu és a Verseghy-síremlék a mai temetőtérképen. 

Lásd még a „Holtak Kertje. A szolnoki temetők története” című összeállításomat!

A Temető úti orvosi rendelő — 1975.

A Temető úti orvosi rendelő. Magyar Építőipar, 1977/11–12.

»TEMETŐ ÚTI ORVOSI RENDELŐ, SZOLNOK
Tervező: SZOLNOKTERV
Építész: Szögi László
Szerkezettervező: Selmeczi Tamás
Elektromos: Blahó Ferenc
Épületgépész: Gados Gyula
Építtető: Szolnok Városi Tanács VB. Eü. Osztály
Kivitelező: Szolnoki Építő, Javító és Szolgáltató Vállalat
Építés éve: 1975
Beépített terület: 670,0 m2
Beépített térfogat: 2 215,0 lm3
Magasépítési kiviteli költség: 5 180 000,– Ft
... Szolnok város ipari körzetéhez kapcsolódó lakónegyed orvosi ellátásának a javítására körzeti orvosi rendelő épült a Temető úton. A szabadon álló földszintes épületben körzeti rendelés, valamint nőgyógyászati, fogászati és gyermekgyógyászati szakrendelést látnak el.
Az egymástól szigorúan elkülönülő felnőtt és gyermekrendelők várójának a közvetlen szellőzése, megvilágítása érdekében ezek a belső udvar köré szerveződnek.
A két főbejáraton kívül oldalbejárat is létesült a fertőző beteg gyermekek forgalmának elkülönítésére.
A rendelő és a váró helyiségeken kívül tároló, szociális és üzemeltető helyiségeket tartalmaz az épület. ...«

Magyar Építőipar, 1977/11–12.

Ez az épület az egykori temetőárok helyén áll, ahol korabeli beszámolók szerint 1919. májusában Szamuely Tibor különítményesei kivégeztek több általuk halálra ítélt szolnoki férfit. Lásd pl. Pap István emlékiratának részletét Sortűz a temetőben – 1919. május 4. című bejegyzésünkben.

Viszlay Ernő hősi halott emléktáblája

A Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Lapok tudósítása szerint 1922. január 21-én kegyeletes esemény történt az újvárosi állami elemi iskola egyik tantermében. A királyi tanfelügyelőség és a város tanítói kara jelenlétében leplezték le a tanintézet egykori tanítójának emlékére állított arcképes táblát:

Viszlay Ernő 

állami tanító, hadapród őrmester emlékének, 

ki e tanteremben tanított utoljára,

nevéről e tanterem „Viszlay Ernő tanterme”.

A hazájáért 1915. augusztus 16-án a 29. számú honvéd gyalogezredhez bevonult. 1916. június 4-én a hajnali 3 órától  déli 12 óráig tartó pergőtűzben fején s lábán kapott halálos lövések következtében Bukovinában a harcmezőn hősi halált halt. 

Példaképe lehet minden magyar fiúnak!

Áldás emlékének! Legyen csendes az álma az idegen földben és boldog a feltámadása! Amen!

Az emléktábla sorsa ismeretlen. Ám az avatásról egy másik helyi lap is beszámolt. Ott a szöveg mellett a táblán látható ábrák ismertetése is megtalálható. Talán még a tábla fényképe, vagy Viszlay Ernő arcképe is előkerül egy családi albumból, esetleg a levéltár vagy múzeum gyűjteményéből. Így a bevonulás, legkésőbb a hősi halál centenáriumára újra lehetne állítani a táblát a régi épületben, mely most a Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola otthona.

A papírgyári kultúrház

A papírgyári kultúrház. Fotó: Békésy István.

A Szolnoki Papíripar Rt. 1940-ben vásárolta meg azt a telket a Gőzfűrész és Ládagyár Rt.-től, melyen a Hungária malom által 1904-ben építtetett kultúrház is állt.

1946–47-ben a kultúrházat felújították. Ekkor történt a „hatalmas színpaddal ellátott kultúrterem” kialakítása is.

Az 1950-es években szakmunkásképzés is indult a gyárban. Az elméleti képzést a kultúrházban kapó első tizenöt tanuló 1956-ban kapta meg bizonyítványát.

A kultúrházban színjátszó csoport, népi tánccsoport, fotószakkör működött, ismeretterjesztő előadásokat tartottak. 1957-től 1968-ig nyilvános keskenyfilm-mozit működtetett itt az üzemi szakszervezet.

Az 1960 decemberében alakult Műszaki Kör ismeretterjesztő előadásainak, továbbképzéseinek is e kultúrház adott helyet. A Kör 1961 őszén kiállítást rendezett a gyár 25 éves fennállása alkalmából, 1962. október 2-án a megyei képzőművészeinek alkotásaiból nyitottak kiállítást.

Az elavult épületet 1969-ben lebontották, s szerepét 1973-ban vette át az új, korszerű szociális épület.

Jelenet a színjátszócsoport egyik előadásából, 1962. Fotó: Békésy István.

A kultúrház 1960-ban. Fotó: Békésy István.

A fenti adatok és képek forrása:

Balla Dezső–Török János: A Szolnoki Papírgyár története.

I–II. kötet, Szolnok,1979–1982.

A papírgyár és környéke – a piros körben a kultúrház.
Fotó: Békésy István (Jubiláló város – jubiláló gyár. Szolnok, 1975.

Víztorony — 1967–68

1967. aug. 10. MTI Fotó: Bud György

»KEHELYEMELÉSES VÍZTORONYÉPÍTÉS

[...] A 34 m átmérőjű és 1000 Mp súlyú medence megépítése terv szerinti helyén kb. 1100 m3 faállvány felhasználását tette volna szükségessé, jelentős idő- és költségtöbblettel. E helyett a vasbeton medencét, ill. annak zsaluzatát nem a terv szerinti helyén, hanem a terepszinten építettük meg. A medence 40–25 cm között változó héjvastagságú, 30°-os kúpos felületéből 6 cm vastagságú részt zsaluzóhéjként előregyártottunk és az EMELKÁ emelőberendezéssel a terv szerinti helyére emeltük. Ezzel a megoldással a korábban már jelzett faállvány helyett 9 m maximális magasságú, 120 m3-es állvány megépítése vált csak szükségessé és egyéb költség-tényezők is jelentősen csökkentek. A szolnoki 2000 m3-es víztorony további jellemző adatai: a toronytörzs belső átmérője 6,4 m, a toronytörzs magassága 51,1 m, a kehelyben a vízszint magassága a tereptől 44,5 m.
A szolnoki víztoronynál a zsaluzóhéj bebetonozása után a vasbetonmedence teljes betonacél szerelését a terepszinten beépítettük tervezett helyére. A zsaluzóhéj legmélyebb körgyűrűjének emelőgyűrűjébe horgonyozták be az EMELKÁ emelőberendezés kötélkiegyenlítő műveit és emelőbakjait. 

Az így előkészített 380 Mp súlyú zsaluzóhéj felemelése a tervezett helyére 4 napig tartott, egy műszakos munkavégzéssel, 17 m-es legnagyobb napi előrehaladással. A zsaluzóhéj külső peremén elhelyezett pozíciós műszerek jelezték a kehelynek a vízszintestől való eltérését, valamint külön biztosítottuk az esetleges széllökések hatásainak — kehely billenése, ütődése a toronytörzshöz — kiküszöbölését is. Az emelt zsaluzóhéjat a terv szerinti helyén a toronytörzshöz rögzítettük és bebetonoztuk, majd a vasbeton kehely betonozását végeztük el.
A vasbeton kehely lefedése patentírozott acélhuzalokra erősített, előregyártott vasbeton elemekből álló függőtető megoldással készült. Mind a tető, mind a vízmedence műanyag szigetelést kapott.«

Technika, 1969. május (a Verseghy Könyvtár archívumából)

1968. márc. 7. MTI Fotó: Mező Sándor

»Szolnoknok új, kétezer köbméteres víztornya. Az OVF (Országos Vízügyi Főigazgatóság) Vízügyi Építő Vállalat május végére fejezi be a város fokozott vízigényének kielégítésére szolgáló hidroglóbuszt.«

http://www.europhoto.eu.com

A Szolnoki Cukorgyár története

Szurovecz Pál

Száz éve már...

1912. március 14-én gyűlt össze a Szolnoki Cukorgyár Rt. alakuló ülése a Budapesti Kereskedelmi Bank székházának üléstermében. Ezt megelőzően Szolnok város képviselőtestülete 1912. február 20-i rendkívüli közgyűlése egyetértett egy cukorgyár megépítésével, és jóváhagyta, hogy a város földterületet biztosítson az építkezéshez és további pénzügyi eszközt is biztosít. 
A cukorgyár felépítése mellett szólt Szolnok vasúti csomóponti helyzete, közúti főútvonala és a Tisza, amely a gyártás folyamán szükséges nagy vízigény mellett az olcsó szállítási eszköz miatt sem volt elhanyagolható. A vármegye Gazdasági Egyesülete vállalta mintegy 5500 kholdon a cukorrépa termelését. 

Amikor eldöntött tény lett a cukorgyár felépítése, az Rt. pályázatot írt ki a gyár felépítésére, amelyet a már több évtizedes múlttal rendelkező prágai Viktor Benes cég kapta meg. A kiírás feltétele volt, hogy a gyár napi 120 vagon répa feldolgozására legyen képes. A bonyolult területi egyezkedések után 1913 tavaszán elkezdődött az építkezés a gyárépítkezésben gyakorlott több száz cseh és szlovák nemzetiségű munkással; akik jó néhányan itt maradtak, letelepedtek és családot alapítottak. Az építkezés rendkívül jól haladt, köszönhetően annak is, hogy a Szüsz téglagyár közel volt az építkezéshez. 1913 őszén már a gépi berendezéseket szállította vasúton az új iparvágányon a Danek és Mares cég. Magyar gyárak is szállítottak berendezéseket, többek között a Röck gyár, valamint a Ganz Villamossági Rt. A két magyar gyár olyan szivattyúkat állított be, melyek napi 20 ezer m3 vizet biztosított az üzem számára mintegy 1200 m hosszú csővezetéken. A kiskunfélegyházi MÁV vonalról leágazva megépített iparvágány hossza több kilométert tett ki, melyet 1913. július 17-én adták át. A gyár 20 hónap alatt épült fel 8,5 millió korona költséggel, munkát, kenyeret adva több száz családnak. 

Az első feldolgozási idény 1914. szeptember 20-án kezdődött és 82 napig december 12-ig tartott. Az 1914-et követő években — mivel az első világháború javában zajlott — akadtak nehézségek. A lassú szállítások miatt pl. 1916-ban a répa romlásnak indult, és ezért csak cukros szeletet állíthattak elő állatok etetésére. 

Csak a háború után adódott mód a gyár korszerűsítésére. 1923-ban a tiszai kirakodáshoz elektromos darut állítottak be, amely a napi 6 vagonos teljesítményt 30 vagonra növelte. Ezzel együtt kiépült a kisvasúti szállítási rendszer a Tisza és a gyár között. Bővítették a készáruraktár befogadását, valamint kettő új melasztartályt építettek. Korszerűsítették és ez által növelték a párolótestek fűtőfelületét, bővült a nyerslé-melegítő részleg is. 

A vákuumállomást a Láng Gépgyár tervezte és építette be. Az üzemeléshez szükséges áram mennyiséget két kisáramfejlesztő szolgáltatta. A plusz energiát a Hungária Villamossági Rt-től kapta a gyár. A 40-es évek elején a gyár a Láng Gépgyártól új áramfejlesztőt rendelt; ekkor vált önállóvá a gyár áramtermelése. 

A gyárépítéssel párhuzamosan a gyár körül kialakítottak egy kolóniát, és mintegy 60 család részére biztosítottak kényelmes lakhatási lehetőséget „ingyen”. E mellett évi természetbeni juttatásban is részesültek. A főbb tisztviselők részére 1924-ben villaszerű épületet emeltek, amelyekben több család lakott. A lakásokhoz kert, valamint baromfi- és disznóól tartozott. Csaknem valamennyi család nevelt jószágot. 1923-tól a lakótelepi és környékbéli családok gyermekei számára az egyik épületrészben elemi iskolai tanítás indult hivatásos tanítóval. 1924-ben már 45 tanulója volt az iskolának. 

A gyártelep nyugati részén állt az a földszintes hosszú épület, amely a vidékről származó idénymunkásoknak épült. Tömegszállás volt főzőhelyiséggel ellátva. Ez a tömegszállás sok üldözött embernek szomorúan felejthetetlen időt juttat eszébe. 1944. június hónapban a városi gettóból ide hozták ki — közmunkára behívott — parasztszekereken csendőri kíséret mellett a zsidókat, majd tovább szállították némelyikőjüket végső állomására. 

A gyártelepi lakásokban lakó dolgozók nagy előnyt élveztek a többi munkással szemben. A gyár évről évre épített be eszközöket a mennyiség és minőség növelésére. A feldogozott répamennyiségből az eredeti súlyhoz viszonyítva több mint 2/3 rész melléktermék keletkezett. A gyár a nyersszelet egy részét a gyárterületen kialakított részen levermelte és onnan a gyár melletti célgazdaságban tartott állatok etetésére lóvontatású csillékben szállította. 

A melasz tárolására az 1920-as évek végén két nagy befogadású tartály épült. A melasz nagy részét a szeszgyárak vásárolták fel. Az eredeti répasúlyhoz viszonyítva 45 % melasz keletkezett. 

A gyárhoz tartozó mezőgazdaság jól jövedelmezett. 1929-ben új szeletszárító állt üzembe. Ebben az időben tört ki a nagy gazdasági válság, nehéz volt a melléktermékek eladása. 

1931-ben ezer vagon szárazszelet halmozódott fel. A gazdasági válság utáni években a hazai cukorfogyasztás meghaladta az évi 12 kg/főt; vagyis ugyanannyi volt, mint 1929-ben. A szóródás nagy volt, a felső réteg 17,5 kg az átlagmunkás 5,5 kg cukrot fogyasztott. 1934 tavaszán a szolnoki gyár több országba — görög, török, India — exportált cukrot. Az 1939/40-re tervezett beruházás elmaradt, ennek okán főleg a diffúziós edények nagyságának bővítése maradt el. A II. világháború alatt többször is akadtak nehézségek, főleg a szállítás terén. 1940-41-ben 10 napig állt a gyár répahiány miatt, mindezek mellett a szénszállítás is akadozott. 

1943-ban a gyár sokat áldozott a szociális létesítmények építésére. 1944-ben épült az úgynevezett kantin épület, amelyben klubszoba, kantin étkezde, könyvtár, sakkterem kapott helyet. 1944. szeptember 2-án egy bombázáskor a gyár iparvágánya is megrongálódott. 

1946-ban Magyarországon volt a rekordokat döntő infláció, a pénznek nem volt értéke. Ennek kapcsán a Szolnoki cukorgyár és a Láng Gépgyár megegyezett abban, hogy a gépgyár szakemberei 100 mázsa cukor fejében megjavították a turbinát (cserekereskedelem). 

1946 őszén a földeken összegyűjtött 355 vagon répából lassított, 25 napos üzemmel 41 vagon cukrot termelt a gyár. Az első időszakban (1914) 12–12 órás műszakban termelt a gyár 514 fővel (416 férfi, 98 nő). A kampány után, karbantartási időszakban pl. 1930-ben 281 férfi és 3 nő dolgozott. Ők voltak a gyár állandó munkásai. A férfiak tanult eredeti szakmájuk mellett a gyártási folyamatban kitanulták a cukorgyártás mesterségét, vagyis kellő szakmával rendelkeztek és élvezték a lakókolónia előnyeit. 

A front elvonulása után 1944/45-ben a károk kijavítása és a takarítás volt az elsődleges. A szűrőtorony belövést kapott. A gyár többi részlege különleges nagy kárt — kivéve a turbinát — nem szenvedett. A gyár belső berendezés tekintetében új dolgokat nem épített be, csak újításokat, ésszerűsítéseket vezettek be, melyeknek során keresztmetszet bővítés lett végrehajtva. Lassan rendeződtek a földtulajdon-viszonyok. A nagybirtokrendszer felbomlott, megkezdődtek a földosztások. A cukorgyárhoz tartozó célgazdaságok egyben maradtak, és ez biztosította a gyár részére a nyersanyagot, később ezekből jöttek létre az állami gazdaságok. Az újonnan földhöz jutottak körében az 50-es évek elejétől erőltették a kollektivizálódást, de ez nehezen ment önkéntes alapon. A földművelők nem ismerték a szovjet típusú kolhoz- és szovhoz rendszert, idegenkedtek tőle. 

1947-ben a szolnoki cukorgyár is állami irányítás alá került, amelynek során miniszteri biztost neveztek ki az élére. 1948 áprilisában végrehajtották a teljes államosítást, és így a Szolnoki Cukorgyár is állami vállalattá alakult. Munkásigazgatókat neveztek ki az élére. Így került a gyár igazgatói székébe Ragó József, a gyár bádogos szakembere, aki később 1950–54 között Szolnok város tanácselnöke lett. 

A Cukorgyár erőműve. Kép A 900 éves Szolnok ipara (Szolnok, 1975.) című könyvből.

1964-től kezdődött el a nagy beruházás, és több mint 15 évig tartott, mialatt szinte teljesen újjáépült, korszerűsödött a gyár csaknem valamennyi részlege. Szinte megszámlálhatatlanok voltak azok a forint milliárdok, amelyeket még a rendszerváltás után is belefektettek. A gyárban zajló rekonstrukciós folyamat vége felé, 1982-ben a szolnoki cukorgyár tartósan a napi 500 vagon feletti répafeldolgozást érte el. Büszkén állíthattuk, hogy azokban az években a Szolnoki Cukorgyár volt az ország legnagyobb és legmodernebb gyára, amely a belföldi cukorfogyasztás kb. 20 %-át adta. 

1991. június 26-án a Szolnoki Cukorgyárban a Béghin-Say francia cukoripari vállalat szerzett tulajdonrészt és irányítási jogosultságot. 2003 márciusában a többségi tulajdonos a Nordzucker AG lett. Ettől kezdve kezdődött a hanyatlás. A cukorgyár, mint Szolnok város legnagyobb élelmiszer üzeme, kilencvenhárom év után, 2007-ben fejezte be működését. 
Halkan, szótlanul vettük tudomásul. Büszke kéményeit lerombolták. Míg álltak és füstöltek, a munkások reménykedtek.

2014