"Fehérre meszelt, vályogból rakott kis házunk ott kuksolt egy óriási udvaron, a Tószegre, onnan meg tovább Vezsenybe, Várkonyba vezető országút szélén. Ez a házacska volt a város legeslegszélső háza. Innen kijjebb már csak malmok, fűrésztelepek estek, meg a megyei kórház, a cukorgyár, lakóház egy se.
A nagy udvart, amin valamikor fakereskedés volt, két oldaláról két kisebb utca határolta: a Temető meg az Iskola utca. Egy-egy kertajtó és nagykapu volt mindkét oldalon, még a fakereskedő korból, de mi a ház melletti kiskaput használtuk csupán, a nagyot csak kétszer-háromszor egy évben, amikor Gulyás bácsi hozta az évi szenünket a MÁV teherpályaudvarról.
Egy szobánk volt, és egy konyhánk. A szoba elég tágas, benne két ágy, egy asztal négy székkel, egy dívány és az anyánk ágya mellett álló tükör, aminek a szép famunkáját vasas apám csinálta igen régen, lombfűrésszel. Nem emlékszem, hogy láttam volna anyámat a tükörbe nézegetni.
A konyhában csikótűzhely. Asztal, két szék. Összehajtogatva egy vaságy. Mire iskolába mentem, ez az ágy az enyém lett, mert apám nem akarta, hogy zavarjam este későn öcséimet a petróleumlámpa világával. A két kisgyerek a szobában aludt a díványon. A dívány mellé este széket tett apám, hogy a kicsik le ne essenek.
Pincéje is volt az alacsony kis háznak, igaz, használhatatlan, mert tél végén, kora tavasszal csaknem térdig ért benne a víz. Olykor ladikáztunk is a vízen a nagyteknőben, amíg anyánk észre nem vette.
A házhoz tartozott egy fáskamra, ahová a szenet, a fát raktuk be télire. Mellette egy deszkából elég jól megépített »palota«, ahová, azt mondják, a király is gyalog jár. Ebbe télen be-befújta a havat a szél a szellőzőnyíláson keresztül, és az ülőkét ilyenkor le kellett seperni valamivel, hogy rá lehessen ülni. Nem haltunk bele, de ennél a jeges ülőkénél jobb mulatságot is el tudok képzelni..."
A nagy udvart, amin valamikor fakereskedés volt, két oldaláról két kisebb utca határolta: a Temető meg az Iskola utca. Egy-egy kertajtó és nagykapu volt mindkét oldalon, még a fakereskedő korból, de mi a ház melletti kiskaput használtuk csupán, a nagyot csak kétszer-háromszor egy évben, amikor Gulyás bácsi hozta az évi szenünket a MÁV teherpályaudvarról.
Egy szobánk volt, és egy konyhánk. A szoba elég tágas, benne két ágy, egy asztal négy székkel, egy dívány és az anyánk ágya mellett álló tükör, aminek a szép famunkáját vasas apám csinálta igen régen, lombfűrésszel. Nem emlékszem, hogy láttam volna anyámat a tükörbe nézegetni.
A konyhában csikótűzhely. Asztal, két szék. Összehajtogatva egy vaságy. Mire iskolába mentem, ez az ágy az enyém lett, mert apám nem akarta, hogy zavarjam este későn öcséimet a petróleumlámpa világával. A két kisgyerek a szobában aludt a díványon. A dívány mellé este széket tett apám, hogy a kicsik le ne essenek.
Pincéje is volt az alacsony kis háznak, igaz, használhatatlan, mert tél végén, kora tavasszal csaknem térdig ért benne a víz. Olykor ladikáztunk is a vízen a nagyteknőben, amíg anyánk észre nem vette.
A házhoz tartozott egy fáskamra, ahová a szenet, a fát raktuk be télire. Mellette egy deszkából elég jól megépített »palota«, ahová, azt mondják, a király is gyalog jár. Ebbe télen be-befújta a havat a szél a szellőzőnyíláson keresztül, és az ülőkét ilyenkor le kellett seperni valamivel, hogy rá lehessen ülni. Nem haltunk bele, de ennél a jeges ülőkénél jobb mulatságot is el tudok képzelni..."
 |
| A Temető utca és az Iskola utca 1927-ben |
Pap István (Bp. 1908. febr. 8. – Windsor, Ontario, Kanada, 1989. febr. 27.) édesapját, Pap Kelemen lakatosmestert 1911-ben helyezték Szolnokra, s itt lakott a család 1922-ig a városszéli házikóban. A Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetben szerzett oklevelet. 1948-ban emigrált. Virágnemesítéssel világhírnévre tett szert. Ő tervezte és ültette pl. a Windsori Egyetem botanikus parkját. Idézetünk a Hol a hazám? című (Bp. 1988.) könyvéből származik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése