A szolnoki Hungária műmalom 1892-ben őrölt először gabonát, majd 1905. augusztus 20-án leégett. A tervezéséről, építéséről, működéséről és (részleges) pusztulásáról az előző bejegyzésekben szóltam. (Lásd: 1. rész, 2. rész, 3. rész)
A leégés okáról érdemes még idézni Kaposvári Gyulát: „…mint az egyetemen Cholnoky Jenő professzor az egyik földrajzi órán elmagyarázta: »lisztrobbanás áldozata lett«. Ennek pedig éppen az volt az oka, hogy annyira finomra őrölte a lisztet, hogy a hagyományos felszerelésű és szellőzésű malmoktól eltérően telítődött a belső levegő a lisztpor milliónyi apró részecskéivel. Ezáltal hihetetlenül megnövekedett az égési felülete, s ez olyan gyors égést okozott, hogy valósággal robbanás ment végbe a zárt térben. A vizsgálat tapasztalatai alapján rendelték el országosan, hogy a műmalmokat különlegesen erős szellőztető berendezésekkel kell ellátni.”
A helyi lap a katasztrófát követő hónapokban — részben a Molnárok Lapjára hivatkozva — újjáépítési tervekről adott hírt, a „Hungária” Gőzmalom Részvénytársaság 1906. évi közgyűlésein azonban végleg eldőlt, hogy a malmot nem építik újjá.
A világháború kezdetekor azonban még viszonylag épen álló épületei is voltak. Erről Winter András középiskolai tanár naplója tanúskodik: „… 1915-ben vonultam be katonai szolgálatra… Önkéntes kiképzésemet Szolnokon kezdtem élvezni, a leégett Hungária malom épen maradt két épületében volt az önkéntes század. Én otthon-lakhatási engedélyt kaptam…” (Szabó István: Valahol Oroszországban… Egy szolnoki hadifogoly első világháborús feljegyzései. Debrecen, 1992)
Mintha éppen a fenti sorok illusztrálására készült volna az alábbi képeslap, melyet a Profila nevű aukciós cég honlapjáról mentettem el néhány éve:
A leégés okáról érdemes még idézni Kaposvári Gyulát: „…mint az egyetemen Cholnoky Jenő professzor az egyik földrajzi órán elmagyarázta: »lisztrobbanás áldozata lett«. Ennek pedig éppen az volt az oka, hogy annyira finomra őrölte a lisztet, hogy a hagyományos felszerelésű és szellőzésű malmoktól eltérően telítődött a belső levegő a lisztpor milliónyi apró részecskéivel. Ezáltal hihetetlenül megnövekedett az égési felülete, s ez olyan gyors égést okozott, hogy valósággal robbanás ment végbe a zárt térben. A vizsgálat tapasztalatai alapján rendelték el országosan, hogy a műmalmokat különlegesen erős szellőztető berendezésekkel kell ellátni.”
A helyi lap a katasztrófát követő hónapokban — részben a Molnárok Lapjára hivatkozva — újjáépítési tervekről adott hírt, a „Hungária” Gőzmalom Részvénytársaság 1906. évi közgyűlésein azonban végleg eldőlt, hogy a malmot nem építik újjá.
A világháború kezdetekor azonban még viszonylag épen álló épületei is voltak. Erről Winter András középiskolai tanár naplója tanúskodik: „… 1915-ben vonultam be katonai szolgálatra… Önkéntes kiképzésemet Szolnokon kezdtem élvezni, a leégett Hungária malom épen maradt két épületében volt az önkéntes század. Én otthon-lakhatási engedélyt kaptam…” (Szabó István: Valahol Oroszországban… Egy szolnoki hadifogoly első világháborús feljegyzései. Debrecen, 1992)
Mintha éppen a fenti sorok illusztrálására készült volna az alábbi képeslap, melyet a Profila nevű aukciós cég honlapjáról mentettem el néhány éve:
Időnként ismét feltámadt az újjáépítés reménye, ennek azonban egy újabb tűzvész vetett véget. Az egyik helyi lap híre szerint 1918. szeptember 5-én „éjjel fél 1 órakor tüzet jelzett Szolnokon a toronyőr.
Alig öt perc alatt teljes készültséggel vonult a tűzhöz a tűzoltóság és már elindulásukkor elterjedt a késő éjjeli járók között a hír, hogy ég a Hungária műmalom.
A Hungária malom tulajdonát képezi a nagy telepen lévő öt gáterra berendezett gőzfűrészgyár is, melyet a malomtól újvárosi Víg Gyula bír haszonbérbe.
A tűz a gőzfűrész üzemében keletkezett, mely csakhamar lángba borította az egész épületet, átcsapva a környezetében felhalmozott nagy mennyiségű faanyagra, majd onnét a malom gépházára.
A tűzoltóság mindent elkövetett a tűz lokalizálására, de a kis erő képtelennek bizonyult a toronymagasságú lángtenger terjedését feltartóztatni.
Minden igyekezetük odairányult tehát, hogy megmentsék a malmot, a raktár és irodai helyiségeket, mely munkájukat több órai fáradozás után siker is koronázta.
Teljesen leégett a malom gépháza a gépekkel és kazánokkal, leégett a gőzfűrészgyár épülete a benne lévő összes gáterekkel, valamint martalékává vált a tűznek a közvetlen közelben lévő mintegy 35 waggon feldolgozott faanyag.
A malomkazán és gépeinek elégése igen nagy veszteséget jelent, mert ez a malom éjjel nappal a haditermény megbízásából őrölt; a katonaság részére őrölte a gabonát.
A mostani géphiany miatt talán fél év is eltelik, míg a malom a gépházat felépítteti és azt új gépekkel berendezi.
A rendőrség tűzvizsgálatot tart és nagy energiával kutatja a tűz keletkezésének okát.
A kár, mely fél millió Koronát tesz ki, biztosítás útján megtérül.”
Helyén és a körülötte lévő területeken épült fel az 1930-as évek közepén az azóta már szintén megszűnt papírgyár, de — mint T. Szűcs Margit 1958-ban írt, egykori szemtanúk emlékeire is támaszkodó pályamunkájában olvashatjuk —, a föld alatt lévő romok még ma is tanúskodnak a hatalmas malomról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése